Az én történetem:
“2020. április 27-én megszületett a második Csoda az életünkben…. minden rendben volt, de szülés utáni napokban éreztem, hogy valami mégsem oké. A szülésznő azt mondta, hogy csak felületesen sérültem, a szülész-nőgyógyász orvosom pedig a 6 hetes kontrollon azt javasolta, hogy csináljam az intim tornát. …. csináltam…… de a szeleket nem tudtam tartani hónapokkal szülés után sem, illetve pár alkalommal előfordult, hogy nem értem oda időben a mellékhelyiségre…. szörnyű érzés volt…
Sokat olvasgattam, vajon mi lehet a probléma. Így utólag nagyon örülök, hogy egyből a legjobb helyre sikerült bejelentkeznem, és nem kellett több vizsgálatot végig járnom, hogy Willner Főorvos Úrhoz eljussak.
2021. áprilisában időpontot kaptam, ahol vizsgálat után Főorvos Úr elmondta, hogy minél előbb végbélzáróizom és gátrekonstrukció műtétre van szükségem, mert a problémám e nélkül nem fog javulni. Azt hittem, hogy elájulok. Mondanom sem kell, hogy hazáig sírtam….
DE! Májusban egy újabb konzultáción vállalva a műtétet, megbeszéltük annak időpontját. Persze minden zavaros volt…. mi lesz az 1 éves kisfiammal, akit szoptatok még….. a gyógyulási időszakban ki és hogy fog nekem segíteni…. tényleg minden bonyolultnak tűnt. A műtétet még megelőzte Rigóné Tavaszi Piroskával 2 alkalom gyógytorna és egy altatóorvosi vizsgálat. Kellemetlenül érezve és feszengve érkeztem Piroskához is…. hát persze…. ki az, aki szeret egy ilyen problémáról beszélni, meg még “ott” tornáztatni magát. De Piroska hamar feloldotta bennem a gátat, így jót beszélgetve teltek a tornák.
2021. július 12. – hát eljött a műtét napja, reggel 9 órára érkezve elfoglaltam a szobám, Willner Főorvos Úrral és az altatóorvossal is találkoztam, majd 11 órakor megtörtént a kb. másfél órás műtét, ami jó hangulatban telt. Gerincbe kaptam érzéstelenítőt. Nagyon örültem, mert nem voltam egyedül a szobában, aznap műtött Főorvos Úr egy sorstársamat is. Lelkiekben egymást támogatva telt el így a kórházban töltött 2 nap, amiből az első éjjel szükség volt fájdalomcsillapításra, a további napok azonban már sokkal jobban teltek.
A hazamenetel reggelén Főorvos Úr megmutatta férjemnek a gátsebem további kezelését. Otthon aztán először a férjem, majd én is megtanulva minden pisi és széklet után megcsináltam a kezelést. 2 hetig 2 féle antibiotikumot kellett szednem, illetve pár napig esténként fájdalomcsillapítót. Az első hét tényleg szinte csak a fekvésről szólt, aztán kontrollokon való találkozáskor Főorvos Úr javaslatára fokozatosan egyre több mozgás, majd ülés megengedett volt.
6 hetes kontrollon pedig már teljesen gyógyultnak voltam nyilvánítva…. akkor azt éreztem, hogy “szabadság” …. vagy valami olyan érzés, hogy “alig hiszem el, hogy túl vagyok” … legszívesebben beleugrottam volna Főorvos Úr nyakába, ahogy megláttam, mikor kinyílt a rendelő ajtaja… de odalépve felé, “csak” annyit mondtam, hogy KÖSZÖNÖM! Remélem, hogy átment ezzel a köszönömmel minden, ami mögötte van… a HÁLA, a szabadság érzése, a TISZTELET, ELISMERÉS, amelyet érzek Főorvos Úr iránt!
Piroskához még gyógytornára járnom kell, de ezen út egy nehéz szakaszán most már túl vagyok, nem győzöm megköszönni ezúton is Willner Főorvos Úrnak, hogy megműtött, újra élhetek, és köszönöm a jó Istennek, hogy hozzá vezetett!”