Krajcsirik Edit a proktológiai vizsgálatok és beavatkozások szakavatott asszisztense az alapítás óta a Proctoline ügyvivője.

Figyelme, és szolgálatkészsége a páciensek iránt rendkívüli, asszisztensként az orvosok koncentrált és hajszálpontosan időzített jobb keze, a rendelő vezetésében pedig határozott és eredményes.

A törékeny, fiatal nőről ki gondolná, hogy több, mint 20 év praxisával rendelkezik?

Amikor kezdőként, 18 évesen, friss oklevéllel a kezében az esztergomi kórház sürgősségére került, bizony a mélyvízben érezte magát. Hát még, amikor néhány hét elteltével egy nap arra ocsúdott, hogy Törős főorvos úr kézen fogja és bevezeti a műtőbe, közölve, hogy ezt a műtétet kislány, maga asszisztálja…

Ám átment a próbán, és a műtő beszippantotta. Attól kezdve intenzíven tanították, dolgoztatták, műtős asszisztens képzésre küldték. Ő önfeledten tanult, teljesített. Végigjárta a ranglétrát, minden műtétet megtanult, alig van Budapesten kórház, ahol ne fordult volna meg gyakorlaton, gyűjtötte, szívta magába a tudást.

Hamarosan már a Telki Magánkórházba is meghívták műtősnőnek. Dolgozott az Istenhegyi Klinikán, majd a maximalizmusáról közismert Willner főorvos jobb keze lett.

Amikor közel húsz megalakult a Proctoline klinika, automatikusan őt hívták oda vezető asszisztensnek.

Azóta vezeti a rendelőt és egyengeti az ide forduló páciensek betegútját. Tekintve, hogy a Proctoline a legelsők között volt az aranyérre specializálódott magánklinikák között, ő pedig az alapítás pillanatától kezdve része volt annak, hozzáértése szinte egyedülálló szakmai területén.

Jelentős szerepe van abban is, hogy a Proctoline képes sajátos holisztikus szemléletmódját érvényesíteni gyógyító folyamataiban és nem a betegségre, hanem a betegséggel hozzá forduló emberre irányítani figyelmét.

Máig megtiszteltetésnek tartja, hogy az emberek hajlandóak életük intim részleteibe, betegségeikbe is beavatni őt, és bizalmukkal ajándékozzák meg. Nincs olyan időpont, amikor ne lehetne elérni telefonon. Mosolyogva meséli, hogy amikor közelednek az ünnepek és az emberek nekiállnak nagyokat enni, még Karácsonykor is felhívják tüneteikkel. Vagy egy-egy kisebb műtét után, némi panasz esetén, még este 11-kor is hajlandó tanácsokkal ellátni a hozzá fordulót…

Sikeresnek vallja magát. Mert a helyén van és azt csinálja, amit a világon a legjobban szeret.

Szabadidejét gyönyörű kisfiával és családjával tölti, kertészkedik és megszállottan sportol.